A weboldal hajtás feletti része és mit tartalmazzon

//A weboldal hajtás feletti része és mit tartalmazzon

A weboldal hajtás feletti része és mit tartalmazzon

A weboldal hajtás feletti része és mit tartalmazzon

A honlapunknak van egy területe, ami a legfontosabb információkat tartalmazza cégünkről ez a weboldal hajtás feletti része. Ez az oldalrész, amit görgetés nélkül is lát a látogató a honlapunkból. Ez a kifejezés pedig olyan régről ered, mikor még a médiában az internet jelen sem volt. A napilapok félbehajtott felső részét jelentette. Ott foglalt helyett a fejléc és a legfontosabb híreket is itt közölték. Figyelemfelkeltő címekkel, fotókkal együtt így próbálták eladni, hiszen az újságos standokon ez a felület látszott a folyóiratból. Nincs ez másképp most sem, mert a weboldal hajtás feletti része, nem más, mint a weboldalunk címoldala.

Igen ám, fontos a hajtás feletti rész, de már a telefonon való netezés hódít és ott meg nincs is hajtás feletti rész. Vagyis van, de az olyan kicsi és teljesen más szerkezetű, mint egy nagyképernyőn, hogy a fejléces logó fér el oda, meg a menü egy része és kész! Igazából a reszponzív honlapok bevezetésével, megjelenésével megkopott a weboldal hajtás feletti része és annak jelentősége. Az való igaz egyre nagyobb a telefonon görgetők tábora, de azért van még egy bizonyos kör akik gépen is interneteznek.

Tehát van még jelentősége, na ezért nézzük meg mi legyen mindenképpen a hajtás feletti részen, hiszen a weboldal akkor tökéletes ha minden készüléken jól mutat. Használjuk ki hogy egy nagyképernyős gépen, a weboldal hajtás feletti része még fontos és még megvannak az előnyei is. Hiszen csak itt tudjuk úgy bemutatni profilunkat, hogy a legnagyobb lehetőségünk legyen arra, hogy elkápráztassuk a hozzánk betérőt. Ha nem is fér el minden itt ezen az egy képernyőnyi területen, akkor is legalább minél feljebb kapjanak helyet ezek a szerkezeti egységek, elemek.

Milyen elemeket tartalmazzon a weboldal hajtás feletti része?

  • fejléc logóval
  • menüelemek
  • szolgáltatásunk, termékünk rövid bemutatása,
  • jól megírt címsorok
  • vonzó, figyelemfelkeltő képek
  • feliratkozó ablak
  • közösségi média piktogramok
  • legutóbbi, vagy legolvasottabb blogbejegyzések

Természetesen a hely szűkös és nem lehet mindent erre a felületre bezsúfolni, de jól gazdálkodva optimálisan ki tudjuk használni a számunkra adott területet. Ha ügyesek vagyunk túlzsúfolás nélkül minden kényelmesen elfér, a vállakozásunk arculatát ilyen kis helyen is dióhéjban tálalni tudjuk. 

A fejlécet, ha a design engedi nem kell nagyon szélesre szerkesztenünk, így nem vesz el fölösleges helyet, ebből a nagyon fontos részből. Bőven elég annyira, hogy az oldaladdal releváns stílusú logót tartalmazza, sőt logó mellett a menüelemek is helyet kaphatnak, így nem kell külön sávba tenni őket.

Logó alatt egy szlogen is nagyon jól mutat, mert tömör, figyelemfelkeltő és vállalkozásunk filozófiájának eszenciáját már itt is röviden tálalhatjuk.

Szolgáltatásunkat itt a hajtás feletti részben elég pár mondatban bemutatni, később kifejthetjük úgyis bővebben. A lényeg az legyen: Kik vagyunk? Miért minket válasszanak?  Miért mi vagyunk a legjobbak ezen a területen? Mivel ad többet a mi vállalkozásunk a konkurens cégek termékeinél? Ezekre a kérdésekre a választ fejtsük ki tömören, röviden, egy két figyelemfelkeltő szöveggel. Pár frappáns jól megválasztott mondattal már itt tudjuk tartani a látogatót.
Nem elég mindezt szavakkal elmondani, releváns képekkel is fejezzük ki vállalkozásunk profilját. Így a látogató vizuálisan is helyére tud tenni minket, nekünk pedig nagyobb lehetőségünk van az érzelmeire hatni.

A feliratkozó ablak szerepe is nagyon fontos, hiszen a feliratkozókból később vásárlók lesznek. Régebben a lap legalján volt egy feliratkozó ablak és ha addig nem görgetett le a látogató, akkor esélyünk sem volt, hogy esetleg megadja az e-mail címét.  Ma már több kell a semminél, hogy megadják nekünk elérhetőségüket a hozzánk betérők. Bármit felajánlhatunk nekik cserébe nagylelkűségükért. Például 10 jó tanács az oldalunkkal releváns témában, letölthető ellenőrző lista, nyomtatható kártyák, termékünkkel kapcsolatos ingyenes minták, bemutató videók, stb. Ebben mindenféleképpen vezessük a látogatót egy CTA-Call to action gombbal, szólítsuk fel cselekvésre így nagyobb esély van rá, hogy meg is teszi amire kérjük. 

A közösségi média piktogramjai is nagyon fontosak, hogy szerepeljenek már itt a hajtás feletti részben is.

Ha esetleg facebook box is található, az is előnyös, hiszen ha tetszik az oldal és van a weboldalnak facebook oldala, lehet, hogy szívesen csatlakozik a látogató, hogy követni tudja az eseményeket, újdonságokat ott is.

Mivel egy sikeres vállalkozás ellengethetetlen része a tartalommarketing ezért valószínű neked is vannak a weboldaladon blogbejegyzéseid. A tartalommarketingről ebben a bejegyzésünkben olvashatsz. Ha a legutóbbi blogbejegyzésekből, vagy a legolvasottabb blogbejegyzésekből is találkozik egy csokorral, már így az elején, az is maradásra ösztönzi őket. Na itt nagyon fontos az a tézis, hogy cím, kép, bevezető szöveg megfogja az olvasót, mert ezekre az írásokra csak rátekint és megy is tovább, de ha érdekesnek találja a képet, címet, el fogja olvasni. Ha pedig a bejegyzésbe belső linkkel vezetjük tovább az olvasót akkor még tovább fog maradni. Ha pedig tovább marad azt a google robotok is értékelik és jobb helyezési találatot érünk el.

Látjuk, hogy nem szabad lebecsülni a hajtás feletti részt még teljesen.

Hiszen ez a bemutatkozásunk a weboldalunknak, itt dől el a kezdete, de a végzete is. Jól sáfárkodjunk a területtel, szenteljünk időt az alapos megtervezéséhez, legyen tömör, tetszetős, de nem zsúfolt! Ha a címlap megfogta látogatónkat eladtuk neki a magazint, mármint a weboldalunkat is.
Mivel ma már a reszponzív weboldal alapfeltétele egy sikeres honlapnak, egyre inkább háttérbe kerül a hajtás feletti rész. Egyre nagyobb a telefonon netezők tábora és ők teljesen mást látnak a weboldalból, mint mi esetleg a monitor előtt. Összefoglalónak a  lényeg, a reszponzív website-ok esetében, minél feljebb helyezzük el a legfontosabb információkat és ezek a fentebb felsorolt adatok, mind fontos elemei még mindig a weboldalunknak. Tehát a hajtás feletti rész amíg teljesen el nem kopik a köztudatból és még jelen van az interneten, addig használjuk ki előnyeit, hiszen semmit sem veszítünk vele.

Legyen ez a rész olyan, mint a hírlapárusoknál az a magazinborító, amire mi is felkapnánk a fejünket és alig várjuk, hogy megnézzük a hajtás alatti részét is!

Kövess minket a Netre Veled facebook oldalunkon is.

 

By |2018-06-24T00:08:40+00:002017/09/10|Categories: Netre veled magazin|Tags: , , |

About the Author: